Hetedhét Határ Szociális Szövetkezet

Vállalkozások

Műfüves Pálya

DDOP-3.1.2-12-2013-0012

Szolgáltatások

Polgármesterek EU forrásokkal a romák integrációjáért

A Mayors Making the Most of EU Funds for Roma Inclusion (MERI) - Polgármesterek EU forrásokkal a romák integrációjáért elnevezésű konferencián rendkívüli megtiszteltetés érte Dobos Károlyné polgármestert és Gyulaj Községet.

Az Európai Bizottság 2012. október 11-12-én Budapesten rendezte meg azt a konferenciát és díjátadó ünnepséget, ahol azokat a polgármestereket tüntették ki, akik a romák integrációja érdekében a legsikeresebben használták fel az EU-forrásokat az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy, a lakhatás és a közszolgáltatások területén.

Gyulaj polgármestere egy előadásban mutatta be az eddig végzett munkát, kiemelve a falu mezőgazdasági programjait és a széles körű foglalkoztatás megvalósítását. A díjat számos európai és négy magyarországi polgármester vehette át, köztük Dobos Károlyné is. A nem mindennapi elismerést megköszönve a Polgármester Asszony kiemelte, hogy a falu összefogása, a számtalan segítő személy és szervezet, és persze a pénzügyi támogatások nélkül ezek a sikerek nem születhettek volna meg.

Sok szeretettel gratulálunk Marikának!

Tömeg helyett közösséget akarnak

2012. szeptember 18-án jelent meg a Tolnai Népújságban a "Közösséget a jövőért!" programról egy cikk, amely itt olvasható:

Hanol Erzsébet: Tömeg helyett közösséget akarnak.

Kirándulásokkal indult a tanév Gyulajon

Valószínűleg minden gyerek olyan iskolakezdést kívánna magának, mint ahogy a gyulaji gyerekeknek indult a tanév. Az évnyitó utáni másnap az alsó tagozatosok kerekedtek fel, és a Balatonon komppal átkelve a Tihanyi Apátság kéttornyú templomát célozták meg. A hegyre vezető utat integetve, sikongatva tették meg a kisvonattal. Tihany után Veszprémbe indultak az alsósok, ahol az állatkert életre szóló élményt jelentett valamennyiüknek. Hazafelé éttermi vacsorával zárták a napot.

A felsősök sem maradtak ki a kirándulásból, velük csütörtökön indult két busz, szintén a Balaton-felvidékre. Iskolai tanulmányaikhoz kapcsolódóan a nagyvázsonyi Kinizsi várat, majd a herendi Porcelánmúzeumot nézték meg. Herenden lehetőségük volt a mini manufaktúrába is bemenni, ahol a porcelánkészítés fázisait mutatták be a csoportnak. Este fáradtan, de élményekkel, kalandokkal tele tértek haza a gyulaji iskolások.

A kirándulás képei megtekinthetőek a Galériában.

Orsós Nonó: Nyári visszaemlékezés

Beköszöntött az ősz…. A fák levelei már megsárgultak, jó néhány már meg is kopaszodott. A hideg estéken nagyon jólesik visszagondolni a nyárra, és a nyári emlékekre. Így volt ezzel Nonó is, és a nyári táboros emlékeit versben írta meg.

 

 

Bővebben: Orsós Nonó: Nyári visszaemlékezés

Gyulaji szemek, avagy Madárkák Gyulajon

Februárban a Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezésére a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban ruhagyűjtést tartottunk a gyulaji gyerekek számára. A cél az volt, hogy megfelelő öltözékben mehessenek tavaszi táborukba. A VPG-ben gyűjtési versenyt is szerveztünk, melynek első díjaként a győztes osztály hét tagja (Huszár Blanka, Grőger Ilona, Ország Rebeka, Kun Kata, Sárkány Orsolya, Rosta Krisztina, Rumi László) és én, a tanáruk (Hermányi Gabriella) Gyulajon vendégeskedtünk két hétig.

Bővebben: Gyulaji szemek, avagy Madárkák Gyulajon

Alkategóriák

Pályázatok

Gyulaj Községi Önkormányzat fejlesztési támogatása

mx 2614n 20260708 140548 page 0001

Gyulaj Községi Önkormányzat és intézményeinek működési támogatása

projekt tbla page 0001

TOP Plusz pályázatok

szechenyi terv plusz allo infoblokk rgb tarsfinanszirozs 1 1

Faluszépítés Gyulaj község központjában

d tbla page 0001