Hetedhét Határ Szociális Szövetkezet

Vállalkozások

Műfüves Pálya

DDOP-3.1.2-12-2013-0012

Szolgáltatások

Bazsonyi Arany Ösztöndíjak, 2016

Bazsonyi Arany Ösztöndíjak átadása, 2016.

 

A Gyulajért Alapítvány kuratóriuma 2016-ban is meghirdette a Bazsony Arany Ösztöndíj-pályázatot, amelyen az elfogadott szabályzat értelmében jó tanuló, de hátrányos helyzetben élő, iskolába járó gyulaji gyerekek indulhattak. Az ösztöndíj-alap 2016-ban 510.000 Ft volt, az Alapítvány kuratóriuma ennyi pénzt osztott ki a pályázó gyerekek, fiatalok között. Összesen 9 érvényes pályázat érkezett be. A kuratórium – kiegészülve a döntésben alapszabály szerint részt vevő Dobos Károlyné polgármesterrel és Lacza Zoltánnéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Galló József Általános Iskola és Magoncka Óvoda intézményvezetőjével – a pályázók tanulmányi eredményét és szociális helyzetét értékelte a beérkezett információk alapján. A döntés értelmében végül öt pályázó részesült fejenként 90.000 Ft ösztöndíjban, és négy pályázó kapott egyszeri, 15.000 Ft értékű támogatást.

 

Ösztöndíjasok, feltüntetve azt az iskolát és évfolyamot, amelyben az előző tanévben az ösztöndíjra jogosító eredményt elérte:

 

Fehér Melinda

Esterházy Miklós Szakképző Isk.

13/A vendéglátó

Fehér Mihály Dénes

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Galló József Ált. Isk. Gyulaj

6. oszt.

Máthé Erzsébet

Perczel Mór Közg. Szak. Bonyhád

10/A

Máthé Zsuzsanna

Pécsi Művészeti Gim. És Szak. Pécs

9/C

Orbán Anna

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Galló József Ált. Isk. Gyulaj

8. oszt.

 

Támogatásban részesültek:

 

Orsós Anasztázia

Gandhi Gimnázium Pécs

9/B

Pozsonyi Mária

I. Béla Gimnázium Szekszárd

előkészítő

Vajda Zsuzsanna

Kurd Ált. Isk.

8. oszt.

Fenyő Patrik Péter

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Galló József Ált. Isk. Gyulaj

6. oszt.

 

Az ösztöndíjakat 2016. szeptember 18-án, a Bazsonyi Aranyért és édesanyjáért felajánlott szentmise után adtuk át Lacza Zoltánné igazgató asszonnyal és Dobos Károlyné polgármester asszonnyal. Az ünnepi eseményen a Bazsonyi család részéről részt vett Hazai Károly is, Bazsonyi Arany testvérének unokája, aki néhány mondatban gratulált is a megjutalmazott gyermekeknek, és további eredményes tanulásra bíztatta őket. Dr. Balipap Ferencre, a Gyulajért Alapítvány megálmodójára, a kuratórium korábbi elnökére is emlékeztünk az alábbi verssel, hiszen már három éve, hogy Feri nincs velünk:


 

Aki itt volt gyerek…

                (A mindenkori gyulaji fiataloknak)

 

Aki itt volt gyerek,                          felnőttkénr sem lehet

Világban elveszett.                        - Idegyökerezett.

 

Ahhoz színek, szavak,                   arcok, erdők vadak,

Esték, lombok, nyarak                  emléke hű marad.

 

                Keresztelő jeled                              - Gyulaj – hazavezet.

 

Aki itt született,                                              akárhova mehet,

Csillagokba juthat,                          szíve idehúz csak.

 

Ha porból vétetett,                        bárhol porrá lehet,

De harmatos füvek                        csak e földön ejtenek

 

-          Ha innen útrakelt -                 utána könnyeket.

 

A kuratórium elnökeként ezúton is szívből gratulálok a kiváló tanulmányi eredményt elért fiataloknak, és szívből kívánom, hogy végig tudják járni az összes iskolát, amire csak elhivatottságot éreznek. Hálával tartozunk Bazsonyi Arany művésznőnek, hogy felajánlásával lehetővé tette az ösztöndíjak évről-évre történő kiosztását, és nagyon köszönjük a Bazsonyi család töretlen támogatását! Végül nagy köszönettel tartozom Horváthné Glück Editnek, a kuratórium tagjának, aki lebonyolította a pályáztatást, előkészítette a döntést, majd elkészítette a szerződéseket az ösztöndíjak átutalásához.

 

Dr. Németh Nándor, a Gyulajért Alapítvány kuratóriumának elnöke